Árnyékvilág

Nincs több vizsga, csak a sweet summertime... =)

 When the night has come, and the land is dark
And the moon is the only light we will see
No, I won't be afraid, oh, I won't be afraid
Just as long as you stand, stand by me
So darlin', darlin' stand by me
Oh stand by me
Oh stand, stand by me, stand by me

If the sky that we look upon should tumble and fall
Or the mountain should crumble to the sea
I won't cry, I won't cry, no, I won't shed a tear
Just as long as you stand, stand by me
And darlin', darlin' stand by me
Oh stand by me

Whenever you're in trouble won't you stand by me
Oh stand by me...

"A rossz ember, az erős ember senkire sem haragszik, mert

vastag páncél védi a szívét, és akinek leginkább ártani akar,

arra sem haragszik, mivel a harag drága erőpazarlás.

Ezért tartózkodjunk a haragvástól, és ha megdobnak kővel,

dobjuk vissza a követ mosolyogva és orcánk elváltoztatása nélkül,

de hétszeres erővel, ha tudjuk."

Namost vagy nemtudják a népek, mi az a meredély,

vagy senki sem akar magasból a mélybe ugrálni.

Persze, szerekkel a legkellemesebb. =)

Maradjunk is akkor a témánál.

Mostanában lehetőségem nyílt napjában többször is szarrá ázni.

De nem panaszkodom, szeretem én az esőt.

Bár nem tökéletes az időzítés.

"...Ekkor ablakom kitártam: s ím' suhanva, zúgva bátran,
Nagy holló röppent be rajta, régi, régi származás..."

Azt tartják, ha elég sokat próbálkozol, akkor sikerülhet.

Nagyon fontos ennek a mondatnak a végén a feltételes mód.

Elég trükkös dolog, hiszen nem is vennéd észre hogyha összejönne,

viszont a 15. próbálkozás után már kezd gyanús lenni és átgondolod.

Azt hiszem ez egy ilyen év. Nem számít a hogyan, sem hogy mennyire,

esélyem sincs rá, pedig régen megvolt és élhettem is vele.

"Ám a holló fent a szobron azt az egy szót vitte folyton,
Mintha lelkét ez egyetlen szóba öntené ki már..."

Előttem egy félig kihajtott zsebkendőn öt karika Albert keksz.

Egy bögre rumos Twinings fekete tea. Néhány Clive Barker novella.

Azok a régi barátok, melyek talán mindig megmaradtak.

"...Ne hagyd itt egy pelyhedet se, mely hazugságod jelentse;

Hagyd magányomat magára, e szobrot hagyd oda már..."

A négy hetes gyakorlatnak vége, a vizsgák pedig vállt vállnak vetve,

határozott léptekkel, kivont karddal és gúnyos vigyorral közelednek.

Talán nekem is készülődnöm kellene. Talán fel kellene adnom.

"...S árnyával a lámpa fénye szobám padlatára jár.

Lelkem ez árnyképtől, a mely szobám padlatára jár,

                Nem menekszik soha már."

"Tizenkét éves lehetett, amikor az apja váratlanul elhagyta a családot. Franz sejtette, hogy valami komoly dolog történt, de édesanyja semleges és szelíd szavakba burkolta a drámát, hogy ne zaklassa fel

a fiát. Aznap együtt mentek a városba, s induláskor Franz a kapuban észrevette, hogy anyja lábán felemás cipő van. Pánikba esett, figyelmeztetni akarta az anyját, de félt is, hogy észrevételével megbántja. Így aztán eltöltött vele két órát a városban, s egész idő alatt képtelen volt levenni a szemét a lábáról. Ekkor sejtette meg először,

mi a szenvedés."

/Adam Smith/